Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ahogy a legtöbb barát és kolléga, úgy Rihanna sem tudott arról, hogy Beyoncé és Jay-Z házasodni készül (igaz, az esküvőt a mai napig nem erősítették meg hivatalosan, de Mary J. Blige minapi koncertjén a mikrofonban kiabálta, hogy gratulál az ifjú párnak). A barátok meglepődtek a hír hallatán, a Barbadosról származó énekesnő azonban egyenesen sokkot kapott, amikor megtudta, hogy nem jött be a terve.


Feltett szándéka volt ugyanis, hogy Jay-Z-t elszereti Beyoncé mellől, ám az igyekezete kudarcot vallott. Valamivel le kell kötnie magát, erre a legjobb, ha újonnan készült tetoválását nézegeti. Az Umbrella című sláger előadójának nyakától a háta közepéig kis csillagocskák ragyognak mostanában. Nem ez az egyetlen "varrás" rajta: a bokáján egy hangjegy van, míg a csípőjén egy szankszrit ima olvasható.

 

Trónfosztás! Íme Rihanna utódja! Amerika már imádja!
Hölgyeim, és uraim, megvan Rihanna konkurense! Amerikai már biztosak benne, hogy Paris Houston pikk-pakk letaszítja a trónról a bardadoszi szépséget. És úgy tűnik, hogy ebben ő is teljesen biztos… Kifigurázza Rihannát első dalában Paris Houston. Ráadásul a fiatal tehetségnek kísértetiesen hasonló a hangja, mint a barbadoszi világsztárnak, így esélyes, hogy rövidesen méltó konkurenciaként jelenik meg a zenei palettán. Kép    Paris Houaton   VS   Rihanna  FentyKép

(Hajrá Rihanna te jobb vagy nála!!!!)

 

 

 

 

 

 

(Hajrá Rihanna te jobb vagy nála!!!!)

Nem, Rihanna nem a barátnőm
Az amerikai R&B tinisztár, Chris Brown tagadja, hogy ő és Rihanna egy párt alkotnának - ezt az énekes nyilatkozta a Nickelodeon gyerekcsatorna idei díjkiosztója előtt újságíróknak Los Angelesben. Brown elmondta: "Nem vagyunk egy kapcsolatban, vagy bármi másban Rihannával." Az állítást alátámasztja, hogy a két R&B-sztár külön vonult fel a díjkiosztó narancsszínű szőnyegén, sőt Rihanna meg sem állt egy interjúra sem. A 18 éves Brown viszont azt is hozzátette, hogy "most egyedül van és a 20 éves Rihanna csak egy jóbarátja."
Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

Újra kiadja legjobb albumát Rihanna
A dalszerző Ne-Yo a stúdióban és a hálószobájában is sokszor vendégül látja Rihanna-t, most meg írt Neki egy új slágert. A Take a Bow annyira megtetszett a csajszinak, hogy rárakja a Good Girl Gone Bad-re és újra kiadja.Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kép ] Rihanna Britney nyomában?
Rihanna az új Britney - Ryan Tedder nyilatkozott így az énekesnőről. Ryan, a Onerepublic frontembere, az Apologize énekese csakis pozitívan tette meg kijelentését. Úgy gondolja, hogy Rihanna lehetne az új Britney Spears. Éppen ezért szívesen írna a fiatal lánynak néhány dalt.

 

 

 

 

[Kép  Rihanna megdöbbentette az utasokat


Néhány utas egy Barbadoszba tartó repülőn megdöbbenve vette tudomásul, hogy az énekesnő, Rihanna, szívesen spórol legjobb barátain. A fiatal zenész azért tért haza, mert egy hónapja szülővárosában tiszteletbeli kulturális és ifjúsági nagykövetté nevezték ki. Ennek örömére Rihanna összecsomagolt és néhány közeli barátjával repülőre szállt. Az utasokból az váltotta ki a döbbenetet, hogy míg az énekesnő első osztályon foglalt helyet, addig barátait a turista osztályon utaztatta.

 

 

 

Rihanna felfedte titkos szenvedélyét
Rihanna bevallotta, hogy titkos szenvedélye a műtárgyak gyűjtése, amely akkor kezdődött nála, amikor egy Ron Wood által készített festményt vásárolt. Az R'n'B sztárja nemrég azzal ünnepelte 20. születésnapját, hogy egy, Bob Marley-t ábrázoló képet vásárolt, amit a Rolling Stones gitárosa készített - most pedig bevallotta, hogy teljesen elkapta a hév és rabja lett a festővászonnak.Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kővel ajándékozták meg Rihannát
Barbados miniszterelnöke kulturális nagykövetté nevezte ki Rihannát. Az elismerés mellett az énekesnő kapott egy „kődarabot” is – ami valójában egy ingatlan a sziget sziklás, ám igen előkelő területén.Kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rihanna lebukott
A jelek szerint igazak a pletykák, miszerint Rihanna és Chris Brown egy párt alkotnak. Romantika Jamaicán - Fotó: Popsugar.com A turbékoló fiatalokat a múlt hét végén, egy jamaicai szálloda medencéjében kapta lencsevégre egy fotós, és a képekből egyértelműen kitűnik, hogy nem csak baráti szálak fűzik őket össze. Egy szemtanú szerint a 20 éves Rihanna és a nála két évvel fiatalabb Brown „játékos” csókokat váltottak, és a fiatal énekes/színész attól se riadt vissza, hogy mindenki szeme láttára csókolgassa az „esernyős” énekesnő nyakát.Kép Kép

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.